Zsoltárok könyve 140

Zsoltárok könyve

141

1

Dávid zsoltára. &Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.

2

Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, [s] kezem felemelése estvéli áldozat [legyen.]

3

Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!

4

Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!

5

Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.

6

Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek.

7

Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.

8

De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!

9

Õrizz meg a tőrtől, a mit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól!

10

Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!

Zsoltárok könyve 142