| 77 |
1 | Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. |
2 | Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám. |
3 | Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. |
4 | Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. |
5 | Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. |
6 | Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. |
7 | Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: |
8 | Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? |
9 | Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre? |
10 | Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela. |
11 | És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. |
12 | Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; |
13 | És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. |
14 | Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? |
15 | Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. |
16 | Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. |
17 | Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. |
18 | A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. |
19 | Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. |
20 | Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. |
21 | Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. |