Jób könyve 28

Jób könyve

29

1

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

2

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

3

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;

4

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

5

Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;

6

Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

7

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

8

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.

9

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

10

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

11

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

12

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

13

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

14

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

15

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

16

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

17

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala

18

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

19

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

20

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

21

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

22

Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.

23

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

24

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

25

[Örömest] választottam útjokat, mint főember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Jób könyve 30