| 16 |
1 | Felele pedig Jób, és monda: |
2 | Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! |
3 | Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz? |
4 | Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; |
5 | Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.] |
6 | Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? |
7 | Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. |
8 | Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. |
9 | Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. |
10 | Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. |
11 | Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. |
12 | Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. |
13 | Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. |
14 | Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. |
15 | Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. |
16 | Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;] |
17 | Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. |
18 | Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! |
19 | Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! |
20 | Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, |
21 | Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát |
22 | Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. |
23 | Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. |