Olvassuk el 1Kor 4:1-2 verseit! E szakasz tanítása szerint mi a helyes, hogyan tekintsünk az emberi vezetőkre?

1Kor 3:1-4 szakaszában Pál arra céloz, hogy a lelki érettség hiánya miatt alakulnak klikkek, táborok. Ám még mielőtt rátérne erre a témára, kijelenti: "Bennünk pedig Krisztus értelme van" (1Kor 2:16). Ez a kifejezés valószínűleg a krisztusi gondolkodásmódra és cselekvésre utal. Más szóval, akkor van a hívőben "Krisztus értelme", ha úgy gondolkodik és cselekszik, mint Krisztus. Csakhogy nem olyan könnyű ezt az élet minden területén gyakorlatba ültetni, nem igaz? A görög-római világban versengtek egymással politikusok, filozófusok, gondolkodók és vallási vezetők. A társadalmi elismerés vágya nyilvánvalóan arra késztette a korinthusi gyülekezetet, hogy ők is kövessék a világi mintákat, ami az egyház számára ma is épp olyan veszélyt jelenthet.

Olvassuk el Fil 2:5-8 szakaszát! Hogyan világít rá ez a rész a "Krisztus értelme" (1Kor 2:16) kifejezés jelentésére?

Korinthushoz hasonlóan Filippiben is kialakult megosztottság (Fil 2:1-4), csak talán kisebb mértékű. Fil 2:1-8 szakasza arra tanít, hogy a krisztusi, szolgáló lelkület érdekében meg kell halnunk énünknek és önző ambícióinknak, és igyekeznünk kell önzetlenül mások javát nézni, ahogyan Jézus tette.

Pál a "Krisztus szolgái" (1Kor 4:1) kifejezéssel a krisztusi szolgálatra utalt, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy valaki segítőként, beosztottként szolgálja Krisztust. Az emberi vezetők helyes értékelésének Krisztus vezetői példája az alapja. A szolgákat később "sáfároknak" nevezi (1Kor 4:1-2). A sáfárra bízzák rá valaki más tulajdonának a kezelését. Különben is minden Krisztusé, amivel rendelkezünk.

Gondolkodjunk el Fil 2:5-8 üzenetén imádságos szívvel! Mit árul ez el Isten irántunk tanúsított, önzetlen szeretetéről? Miért kell nekünk is meghalnunk énünknek ahhoz, hogy a magunk szintjén bennünk is ilyen szeretet éljen?