Ézs 44:24–45:13

"Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját ťa törvényszegés titkos bűneŤ. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. Amikor viszont az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával és hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a negyedik század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba. Ekkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével" (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 43. o.). Vajon nem fenyeget mindannyiunkat az a veszély, minél tovább élünk itt, hogy "Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét" világi pompával, hatalommal, elismeréssel és kísértésekkel cseréljük fel? Ha azt hisszük, hogy nem, csak magunkat csapjuk be!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Különösen fájdalmas momentum a babiloni fogság. Ábrahámot Káldeából hívta ki az Úr, hogy szövetséges népet alapítson vele, világosságul a föld lakóinak. Az ő utódait vitték el láncra verve. A fogság alatt Isten megmutatta Izraelnek, hogy mi lett volna, ha hűségesek maradnak. Az Istennel szembehelyezkedő rendszer feje, Nabukodonozor Krisztushoz tért (Dániel 4. fejezet). A fogság végén Isten egy perzsa királyt támasztott – Krisztus előképeként –, hogy elengedje népét Babilonból, és így visszatérhettek az ígéret földjére. Círusz nem volt izraelita, Isten mégis kiválasztotta, hogy példát adjon a világnak a megváltási tervről, amikor engedte Isten szövetséges népét visszatérni Jeruzsálembe. Hogy tekint Isten az emberiségre? Mit tanulhatunk ezzel kapcsolatban abból, hogy Izrael népe körén kívüli embereket használt fel céljai véghezvitelére?

2) Mi nem vagyunk Babilonban, de vajon mennyire van bennünk Babilon? Hogyan ismerhetjük fel ezt a problémát? És hogyan változtathatunk?