Jób könyve 13

Jób könyve

14

1

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

2

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

3

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

4

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

5

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

6

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

8

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

11

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

13

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez

18

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

19

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

21

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

22

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

Jób könyve 15